Nehézségek, sikerek és az a bizonyos rugalmas jövőkép kérdése

A social mediában december vagy január tájékán divat visszatekintő posztokat készíteni. Én ezekben sosem voltam jó. Nem tudok tapsra számadásokat készíteni, mert a változások dinamikája nálam nem szabályos időközönként működik. Most mégis megpróbálom összefoglalni, hogy mit élek meg nehézségként, örömteli fejlődésként és hogyan látom a jövőt akár a tervek, akár a változások fényében. 

Küzdelmes pillanatok 

Egy vállalkozást elindítani, és ismertté válni a versenyszférában, nagyon sok munka. Én úgy kezdtem építeni, hogy nem volt más munkám, így heti hét napban, napi 8-10-12 órát foglalkoztam vele. Ez eleinte főleg a marketing és tervezés vonalon zajlott, majd a fokozatosan alakuló klienskörrel tevődött át az érdemi gyakorlati munka irányába, mely már bevételként is megjelent a kasszában. Itt jegyezném meg, hogy minden tiszteletem azon vállalkozóknak, akik egész, vagy részmunkaidő mellett kezdenek bele a vállalkozás építésbe, melyet végül sikerre visznek. Azt hiszem, én erre nem lettem volna alkalmas. Legalábbis a saját mércéim szerint. 

Őszinte leszek! Abban az időszakban, amíg bevétel nélkül pakoltam bele az időt és a munkaórákat, nagyon nehéz volt megküzdenem a „haszontalanság” érzésével, amit jócskán erősített a bizonytalanság érzése is, hogy lesz-e ennek az egésznek pozitív hozadéka. Volt olyan időszak is, amikor azt éreztem, hogy már megcsillant a fény, aztán néhány érdeklődő eltűnése, vagy az első masszív betegségszezon, újra kétségek közé sodort. Én úgy gondolom, hogy kezdő vállalkozóként ezekben az időszakokban a legnagyobb a kísértés arra, hogy feladjuk, vagy megkérdőjelezzük a rátermettségünket és az addigi döntéseinket.  

Alkalmazotti vonalról érkezve én is hozzászoktam az állandósághoz és a kiszámíthatósághoz. Az első megtapasztalása a fluktuáló igényeknek és bevételnek egyenesen riasztó volt! Aztán megtanultam szép lassan a helyén kezelni, és más perspektívából tekinteni rá. Megtanultam alkalmazkodni. 

Amihez azonban nehéz alkalmazkodni, vagy érzelmileg megterhelő lehet, az az elégedetlen, vagy együttműködésre képtelen kliensek érkezése. Én elmondhatom magamról, hogy elég jó emberismerő vagyok, és vagyok már annyira tapasztalt vén róka a szakmában, hogy könnyen „kiszagolom”, az összeférhetetlenségre utaló jeleket. Ennek ellenére egy-egy nehezebb esetet én is be tudok húzni. Ilyenkor veszem hasznát a korábbi vezetői tapasztalataimnak, ahol megtanultam diplomatikusan és konzekvensen nemet mondani és rövidre zárni együttműködéseket. Kellemetlen, de megoldható. Engem sokkal jobban megvisel, ha egy látszólag jó és hatékony együttműködést hirtelen megszakít a kliens, mondván nem úgy, vagy nem olyan tempóban történik a változás, mint ahogy ő szeretné. Szíve joga váltani, ugyanakkor otthagy bennem egy elég nagy kérdőjelet, hogy mit ronthattam el, vagy mit nem vettem észre? Az esetek többségében semmi nem ment félre, csupán az igények más irányt vettek, nekem mégis nehéz feldolgozni az „alkalmatlanság” érzését…Na itt jön jól a rendszeres szupervízió lehetősége!  

A vállalkozás ügyviteli része szintén olyan terület, amibe bele kell tanulni. Ez nem olyan, mint alkalmazottként naplót írni, ahol egy félregépelés vagy egy kimaradt rubrika nem bír különösebb jelentőséggel és utólag is könnyen javítható. A NAV-nak világos szabályai vannak, és ezek be nem tartása kellemetlen és hosszútávú következményekkel járhat. Nincs sok adminisztráció, de ami van, azt komolyan kell venni. Én az a típus vagyok, aki kevéssé vonzódik a gazdasági, adózási és könyvelési jogszabályok változásainak nyomon követéséhez, tehát a hátam közepére sem kívánom ezt a részét a vállalkozáshoz kapcsolódó teendőknek. A férjem ebben sokat segít. A hozzám hasonlóan érzőknek azonban annyit tudok mondani biztatásul, hogy megtanulható, és az öröm mégiscsak több, mint az üröm. 

Növekedésem gyümölcsei

Nemrég kíváncsiságból átnéztem a megközelítőleges statisztikáimat, hogy mégis hogyan alakult az üzlet az elmúlt három évben. Korábban sosem csináltam ilyet, de a végeredményen meghatódtam…Nem hasonlítom magam más vállalkozókhoz, mert nem is lehet. A bevételek és a működés ugyanis nagyban függ attól, hogy kinek mennyi kapacitása van klienseket fogadni. Én például heti 15-18 családnál többet nem tudok fogadni, mert egyszerűen ez a létszám az, ami mentálhigiénés szempontból kísérhető számomra. Azok a vállalkozók, akik ennél többet bírnak, vagy sok csoportot visznek, nyilván más statisztikákkal dolgoznak. Mert a vállalkozás nem olyan, mint az alkalmazotti munka. Alkalmazottként bármennyit dolgozunk, ugyanannyi pénzt kapunk. Vállalkozóként, ha nagy óraszámban látunk el klienseket, akkor feltehetően többet keresünk, mintha kevesebb családnak nyújtunk lehetőséget kísérésre. 

Az én számaim tehát így alakultak az indulás óta: 

• Több, mint 155 család járt nálam a kisgyermeke nehézségeivel 

• 151 esetben végeztem vizsgálatot 

• 125 esetben szenzoros integrációs vizsgálatot 

• 26 esetben evésvizsgálatot 

• Nagyjából 1100 oldalnyi vizsgálati véleményt írtam 

• 63 családot kísértem/kísérek korai intervencióban, DSZIT-terápiában és evés fókuszú megsegítésben 

• A mentor programomban már öt kolléga részt vett 

• Megtartottam négy szülőtréninget 

• Előadtam két konferencián 

• Csináltam két műhelymunkát 

• Túl vagyok megszámlálhatatlan konzultáción 

Megtanultam, hogy a minőségi munkára igény van, és a minőségi munkát megfizetik. A marketingszemlélet és az üzleties gondolkodás elsajátítható. Megtapasztaltam, hogy bár egyedül dolgozom, de nem vagyok egyedül. 

Hogyan tovább? 

Egyelőre így! Ez a forma és működés engem jelenleg megelégedéssel tölt el. Rugalmas, bírható, van mellette életem. Örömmel tölt el a családok elégedettsége, és a felmerülő nehézségek mértékével képes vagyok ezen a szinten könnyen megbirkózni. 

Nem tervezek „fejlesztőházzá” alakulni, vagy franchise hálózattá válni. Nem tervezek visszatérni az alkalmazotti világba sem. Nekem most jó így! 

Ugyanakkor a jövőt tekintve nem zárok ki semmit! Ugyanis megtanultam az elmúlt tíz évben, hogy a dolgoknak van egy természete, ami magában hordozza a változást. Túlélni, új utakat találni pedig úgy lehet, hogy ha alkalmazkodunk a változásokhoz. Mondhatni a változás az egyetlen, ami állandó. Szóval benne van a pakliban, hogy egyszer visszacuccolok egy intézménybe, vagy országos hálózatként lesz ismert a Zümmögő…A szívem mélyén azonban remélem, hogy a mostani állapot még megmarad egy jó darabig, aztán egy arra érdemes ifjú titánnak átadva, kényelmesen nyugdíjba mehetek. 😊 

A mentor programomban résztvevők és egyéb kollégák is szokták kérdezni, hogy vannak-e tanácsaim azoknak, akik belevágnának? Nem vagyok egy orákulum, de pár dolgot szívesen megosztok így a végére: 

• A vállalkozás azoknak való, akik szeretnek dolgozni 

• Akik képesek határokat szabni és (szakmai) önismeretben fejlődni 

• Akik nem félnek felelősséget vállalni és félretenni a rutinokat 

• Akik mindig hajlandók inspirálódni, gondolkodni és fejlődni 

• Akik képesek szeretni és tisztelni a családokat akkor is, ha nehéz szívvel érkeznek hozzájuk 

Talán ennyi…Remélem én is képes leszek tovább fejlődni és a saját tanácsaim mentén egyre hitelesebbé válni vállalkozó gyógypedagógusként. 

Ha elolvasnád, hogy csöppentem bele, ITT megteheted! 

Ha érdekel, hogy látom a különbséget az alkalmazotti lét és a vállalkozói lét között, akkor IDE kattints! 

Ha beleásnád magad a versenyképesség a marketing és a pénzügyek témájába, akkor ITT olvashatsz róla egy hosszabb írást!