Sokáig gondolkodtam, hogy a félrenyelt répa esete kapcsán, - amely itt-ott erősen felkorbácsolta a médiafogyasztók hangulatát - írjak-e bármit arról, miért van szükség azokra a bizonyos kártérítési perekre? Mért fontos, hogy a társadalom mélyebben a dolgok mögé...
Nemrég médiabotrány volt abból, hogy egy budapesti óvodában verbálisan bántalmaztak egy autizmusban érintett kisgyermeket a pedagógusok. Az édesanya titokban hangfelvételt készített az esetről, ennek következtében pattant ki az ügy. Az óvónőket azonnal elbocsájtották....
Volt nekem egy bölcs nagymamám, aki az élete első negyven évében a történelem viharaival küzdött, a második negyven évében pedig visszatérő daganatos betegségekkel. Sokat tudott a küzdelemről, és a jellemformálódásról. Sokszor mondta nekem, amikor elcsüggedtem: „Kicsikém. Csak tanulj és dolgozz mindig szorgalmasan. Mert amit már megtanultál, azt senki el nem veheti tőled, a munkádnak pedig meglásd, meglesz a gyümölcse.”
Igyekeztem, és a mai napig igyekszem megtartani, amit mondott. Tanulok, dolgozom. Elcsüggedek, megerősödöm.
Arra a kérdésre, hogy miért lettem gyógypedagógus, nem mondhatom, hogy mindig is tudtam, hogy erre születtem. Inkább egy szilárd meggyőződésből fakadt, ami a mai napig a pályához kapcsol.
Mert ez egy olyan szakma, ami másokat érint, engem pedig megérint. És ami megérint arról beszélni és írni kell! Nyíltan, szeretettel, tabuk nélkül…
Mert ha hiszed, ha nem, az életet és a világot igazán érdekes gyógypedagógus fejjel szemlélni!
Engedd hát, hogy megosszam Veled is ebben a blogban!
