Egyszer régen, nagyon régen... Meseország közepében történt ez a dolog. Akkoriban, amikor a Száraz-tó még nedves volt, a partján pedig homok volt. Az Üveg-hegyek égig értek, és még nem voltak szilánkos törmelékek. Kerekerdő egyik sarkán, kicsi tisztás tündökölt a...
Egyszer volt, hol nem volt, de mégis csak igaz volt… Meseország határában, Kerek Erdő szomszédjában, annak is az egyik sarkában, volt egy takaros kis tanya. Iciri-piciri házikóval, dimbes-dombos legelővel és ágas-bogas kiskerttel. A kertben százával nőttek a...
Volt nekem egy bölcs nagymamám, aki az élete első negyven évében a történelem viharaival küzdött, a második negyven évében pedig visszatérő daganatos betegségekkel. Sokat tudott a küzdelemről, és a jellemformálódásról. Sokszor mondta nekem, amikor elcsüggedtem: „Kicsikém. Csak tanulj és dolgozz mindig szorgalmasan. Mert amit már megtanultál, azt senki el nem veheti tőled, a munkádnak pedig meglásd, meglesz a gyümölcse.”
Igyekeztem, és a mai napig igyekszem megtartani, amit mondott. Tanulok, dolgozom. Elcsüggedek, megerősödöm.
Arra a kérdésre, hogy miért lettem gyógypedagógus, nem mondhatom, hogy mindig is tudtam, hogy erre születtem. Inkább egy szilárd meggyőződésből fakadt, ami a mai napig a pályához kapcsol.
Mert ez egy olyan szakma, ami másokat érint, engem pedig megérint. És ami megérint arról beszélni és írni kell! Nyíltan, szeretettel, tabuk nélkül…
Mert ha hiszed, ha nem, az életet és a világot igazán érdekes gyógypedagógus fejjel szemlélni!
Engedd hát, hogy megosszam Veled is ebben a blogban!
