Hol lakjon a Kutyamalac?

Szerző: | ápr 3, 2024 | Mesélő | 0 hozzászólás

Egyszer régen, nagyon régen…

Meseország közepében történt ez a dolog. Akkoriban, amikor a Száraz-tó még nedves volt, a partján pedig homok volt. Az Üveg-hegyek égig értek, és még nem voltak szilánkos törmelékek.

Kerekerdő egyik sarkán, kicsi tisztás tündökölt a napfényben. Ezernyi színes virág bontogatta a szirmait és apró tündérkék szorgoskodtak a kelyhekben. Igen! Tündérkék. Itt, a mi világunkban közönséges méhecskének látjuk őket, de Meseország lakói pontosan tudják, hogy apró, fekete-sárga csíkos ruhájú tündérekről van szó.

A tisztáson egyetlen fűzfa állott, árnyékában pedig Kutyamalac üldögélt. Aki látott már valaha kutyamalacot, az pontosan tudja, hogy néz ki. A teste malacéra hasonlít, csak annál egy kissé karcsúbb és izmosabb. Puha bunda fedi, de semmiképp sem hosszú szőrből. Farka kunkori, füle kutyafüle. Minden gyerek tudja, hogy sonkalábakon csak Kucu néni szokott fürödni döcögni. Ellenben Kutyamalac lábai hosszúak, és futtában egy egész kondányi malacot képes megelőzni. Emiatt a malactársadalom tagjai roppantul irigyelték, mert ha felbukkant az Ordas farkas, vagy a Ravaszdi Róka, Kutyamalac – mint a villám – elinalt a menedék felé.

Kutyamalac

Ám mégsem volt felhőtlen a boldogsága, és fenékig kukoricadara az élete. A malacokhoz ugyanis túlságosan kutya volt, a kutyákhoz pedig túlságosan malac. Így történt, hogy amikor a konda aludni tért, és feljött a Hold a csillagos égre, Kutyamalac hangos vonyításba kezdett az ól kellős közepén, amitől tisztes malactársai halálra rémültek. Rövidesen ólon kívül találta magát. Próbált aztán a kutyákhoz csatlakozni, de hiába tudott jobban futni, mint a malacok, a kutyafalka nyomába érni nem tudott. Arról nem is beszélve, hogy kunkori farkát is nehezen csóválta.

A fűzfa árnyékában tehát arról gondolkodott, hova tartozik ő valójában? Olyan hely épp nem volt Meseországban, ahol csak kutyamalacok éltek volna.

„Milyen szép is lenne, ha napközben szabadon szaladgálhatnék a mezőn, éjjel pedig egy kényelmes disznóólból vonyíthatnék a Holdra.” – gondolta magában, majd felkerekedett, és elindult otthont keresni.

Ment mendegélt Kutyamalac…

Amikor megérkezett az Üveg-hegyeken túlra, ahol a Kurta Farkú Malac túr. Takaros kis ólja volt, és már messziről barátságosan röfögött Kutyamalac felé, hogy térjen be hozzá egy tál meleg kukoricadarára. Kutyamalac boldogan elfogadta a meghívást, és jó étvággyal fogyasztotta a fenséges darát.

Kurta Farkú Malac

„Mi járatban vagy erre?”- kérdezte Kurta Farkú Malac

„Otthont keresek. Ahova tartozhatok.” – válaszolta Kutyamalac kurtán

„Eddig hol laktál?” – kérdezte Kurta Farkú Malac

„Disznóólban. De Holdtöltekor folyton rám tört a vágy, hogy vonyítsak, és az óltársaim ezt nem tudták megérteni. Sokan féltek tőlem, így ólon kívülre költöztettek. Itt persze nem maradhattam, mert a hideg időben nagyon fáztam. Próbáltam átmenni a kutyákhoz, de folyton elszaladtak előlem, és mivel farkat sem tudok csóválni, így nehézkesen értették jószándékom. Szóval felkerekedtem, hogy találjak egy helyet, ahova tartozhatok, és az otthonom lehet.” – fejezte be Kutyamalac a mondandóját a darával együtt.

„Hmm. Megértelek.” – válaszolta Kurta Farkú Malac – „Én sem tudtam ólban lakni a kondával, mert folyton kitúrtam a többiek elől a jószerencsét. Itt az Üveg-hegyeken túl, már szabadon túrhatok. A szomszédokat nem zavarja. Tudod mit Kutyamalac? Maradj itt nálam. Tegyünk egy próbát!”

Kutyamalac roppant boldog volt, amikor ezt meghallotta, bár kicsit aggódott az első Holdtölte érkezése miatt, ami néhány nap múlva be is következett. Kutyamalac felébredt. A Hold fénye csiklandozta az arcát és az ablakhoz lépve szívből jövő vonyításba kezdett. Olyan hangosan vonyított, hogy visszhangzott bele a kinti táj. Kurta Farkú Malac pedig nem, hogy nem ijedt meg, de fel se rezzent rá!

Reggel aztán Kutyamalac…

A darás vályú felett rákérdezett a dologra.

„Te Kurta Farkú Malac! Tán füldugóval alszol? Éjjel sütött a Hold, és énnekem úgy kellett vonyítanom, de úgy, hogy visszhangzott bele a táj. Te fel sem rezzentél!”

„Ó tényleg? Valószínűleg megszoktam már. A visszhang sem visszhang volt, hanem a szomszédom Fakutya. Ő is minden Holdtöltekor ezt csinálja. Szerintem őt hallottad éjjel visszhangnak. Ott lakik az Egykisdomb tetején.”

Fakutya

„Ejha! Ő hogy került ide az Üveg-hegyeken túlra?” – kérdezte Kutyamalac

„Szerintem ezt jobb, ha tőle kérdezed meg. Menj át hozzá. Barátságos szomszéd.”

Több sem kellett Kutyamalacnak, felsétált az Egykisdomb tetejére, majd lecsücsült és várt. Nemsokára megjelent a háza ajtajában a termetes, fehér bundás Fakutya. Kíváncsian tekintett a kapu előtt ücsörgő Kutyamalacra.

„Te aztán fura szerzet vagy! Bár Meseországba érkezve ehhez már hozzászokhattam volna. Ki vagy te és mi járatban?”- kérdezte mély, öblös hangján

„Kutyamalac vagyok. Hát olyan kutyaféle malac testben. Vagy malacféle kutya testben. Nem tartoztam sehová, így elindultam világgá, és most Kurta Farkú Malacnál vettem szállást. Holdtöltekor vonyítok. Emiatt nem lakhatok a kondával együtt ólban. A kutyák meg túl gyorsak nekem. Hát így vagyok most itt. Kurta Farkú Malac mondta, hogy te is szoktál vonyítani.”

„Ó a jó öreg Kurta Farkú Malac szomszédom. Jól megvagyunk mi itten az tény. Nekem nincs szerencsém, amit kitúrhatna, őt meg nem zavarja a vonyításom. De éjjel én is hallottam visszhangot. Ezek szerint te voltál. No de ne ácsorogj ott a kapuban, gyere be egy bögre kutyatejre!”

Kutyamalac bekocogott a házba Fakutya nyomában. A ház igen takaros és barátságos volt. Kopott, pöttyös pokróc a sarokban, egy lyukas labda és egy velős csont mellette. Mindenről lerítt, hogy a gazdája nagy becsben tartja.

„Te honnan érkeztél ide?” – kérdezte Fakutyát

Fakutya tekintete messzire révedt válasz közben…

„Nem Meseországból való vagyok. Nagyon kevés emlékem van a múltamból. Kisebb és nagyobb méretű emberekkel laktam kölyök koromban, akiket gazdinak szólítottam. Emlékszem nagyon sokat vonyítottam kölyökként is, sőt bizonyos gumiból készült dolgokat rendszeresen megrágtam. Aztán egy nap papírdobozba fektettek a pokrócommal és a labdámmal és leraktak egy út mellet. Aztán jött két vakítóan fényes gömb felém, és hirtelen itt találtam magam. Itt jó. Itt nem baj, ha vonyítok, és sok barátom lett.”

Kutyamalacnak fogalma sem volt arról, milyenek az emberek, de annak nagyon örült, hogy rajta kívül más is rajong a vonyításért. Úgy érezte nagyon jó barátok lesznek Fakutyával.

„Te Fakutya. Mit szólnál hozzá, ha mostantól együtt vonyítanánk? Minden Holdtöltekor átjönnék hozzád, kiülnénk a házad elé, és együtt eresztenénk ki a hangunkat az ég felé egy bögre kutyatej mellett!”

„Ez igazán jó ötlet! Legalább nem Kurta Farkú Malac barátom óljában fog zengeni a vonyításod. Nem szól érte, de hidd el, jobban tud pihenni, ha ilyenkor inkább itt vagy velem!” – nevetett Fakutya.

Így történt hát, hogy Fakutya és Kutyamalac innentől együtt vonyították a Holdat, miközben Kurta Farkú Malac békésen a másik oldalára fordult az óljában.

„Jó dolog tartozni valahová.” – motyogta álmában a bölcs igazságot.

(Szerző: Karner Judit)

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rólam

Volt nekem egy bölcs nagymamám, aki az élete első negyven évében a történelem viharaival küzdött, a második negyven évében pedig visszatérő daganatos betegségekkel. Sokat tudott a küzdelemről, és a jellemformálódásról. Sokszor mondta nekem, amikor elcsüggedtem: „Kicsikém. Csak tanulj és dolgozz mindig szorgalmasan. Mert amit már megtanultál, azt senki el nem veheti tőled, a munkádnak pedig meglásd, meglesz a gyümölcse.”

Igyekeztem, és a mai napig igyekszem megtartani, amit mondott. Tanulok, dolgozom. Elcsüggedek, megerősödöm.

Arra a kérdésre, hogy miért lettem gyógypedagógus, nem mondhatom, hogy mindig is tudtam, hogy erre születtem. Inkább egy szilárd meggyőződésből fakadt, ami a mai napig a pályához kapcsol.

Mert ez egy olyan szakma, ami másokat érint, engem pedig megérint. És ami megérint arról beszélni és írni kell! Nyíltan, szeretettel, tabuk nélkül…

Mert ha hiszed, ha nem, az életet és a világot igazán érdekes gyógypedagógus fejjel szemlélni!
Engedd hát, hogy megosszam Veled is ebben a blogban!