Azt mondják, ha valaki elkezd írni, akkor a témák, amikről írnia kell, egyre-másra megtalálják. Velem is így van. Hiába vagyok tervező típus, hiába van naptáram már “beidőzített” témákkal, mindig jön valami új impulzus, amiről úgy gondolom fontosabb írnom. Ennek...
Valahogy úgy alakult, hogy az életem monoton helyzeteit – amiket egyébként rendszeresen igénylek – gondolkodással szoktam kitölteni. Leírva ezt a mondatot, kicsit mosolygok magamban, mert ez nem azt jelenti, hogy a nem monoton helyzetekben nem szoktam gondolkodni....
Az adventi és a karácsonyi időszakról mindenkinek van megélése és véleménye. Én azok közé az emberek közé tartozom, akik nem kedvelik és szégyen, vagy nem, de legszívesebben az egész decembert a lakásba zárkózva tölteném, a kedvenc sárga fotelomban ülve. Nekem az...
Volt nekem egy bölcs nagymamám, aki az élete első negyven évében a történelem viharaival küzdött, a második negyven évében pedig visszatérő daganatos betegségekkel. Sokat tudott a küzdelemről, és a jellemformálódásról. Sokszor mondta nekem, amikor elcsüggedtem: „Kicsikém. Csak tanulj és dolgozz mindig szorgalmasan. Mert amit már megtanultál, azt senki el nem veheti tőled, a munkádnak pedig meglásd, meglesz a gyümölcse.”
Igyekeztem, és a mai napig igyekszem megtartani, amit mondott. Tanulok, dolgozom. Elcsüggedek, megerősödöm.
Arra a kérdésre, hogy miért lettem gyógypedagógus, nem mondhatom, hogy mindig is tudtam, hogy erre születtem. Inkább egy szilárd meggyőződésből fakadt, ami a mai napig a pályához kapcsol.
Mert ez egy olyan szakma, ami másokat érint, engem pedig megérint. És ami megérint arról beszélni és írni kell! Nyíltan, szeretettel, tabuk nélkül…
Mert ha hiszed, ha nem, az életet és a világot igazán érdekes gyógypedagógus fejjel szemlélni!
Engedd hát, hogy megosszam Veled is ebben a blogban!
