Lehet-e köze a szülészeti abúzusnak a kötődési zavarokhoz?

Szerző: | nov 30, 2023 | Társadalom | 0 hozzászólás

Viszonylag régóta kísérem figyelemmel azokat a társadalmi szerveződéseket és megmozdulásokat, melyek a szülészeti abúzus ellen, és a háborítatlan születés mellett kampányolnak.

Az emberi élet kezdetére és alakulására nem csak a magzati létben megélt történések vannak hatással, hanem maga a születés folyamata és körülményei is. Lehet egy terhesség bármilyen békés és zavartalan, ha születés mind az anya, mind a baba számára traumatikus élménnyel zárul.

Korai intervenciós szakemberként nem csak az a dolgom, hogy azzal foglalkozzak, ami épp a szemem előtt van, hanem az egész családot a maga teljességében kell szemlélnem. A valóság pedig az, hogy a kötődési zavarok, és a kisbaba alkalmazkodási nehézségeinek hátterében sokszor áll valamilyen feldolgozatlan, és megmásíthatatlan rossz történés, mely a vajúdás során, vagy a születés pillanataiban érte őt. Ennek lehetnek testi, fizikális vonatkozásai, amikor valóban történik sérülés, de szép számban találkozok olyan esetekkel, amikor a lelki vonatkozások miatt alakulnak ki úgynevezett regulációs zavarok a babánál. A regulációs zavart legegyszerűbben újszülött-, vagy csecsemőkori viselkedésszabályozási nehézségként lehet értelmezni, mely komoly hatással van a családi kötődésre és a baba fejlődésére is. Ugyanis melyik édesanya vagy édesapa számára jelent örömet, ha a babája sírós, nyughatatlan, alvási és táplálási nehézségei vannak, a fogzás minden pillanatát szenvedésnek éli meg, és a későbbiekben is komoly kihívást jelent a szeparációs szorongás, vagy a dackorszak kezelése?

Gyógypedagógusként komoly feladat úgy kísérni egy családot, hogy a fejlődési lépcsők megfigyelése mellett felismerjem, hogy mikor van szükség úgynevezett integrált szülő-csecsemő konzulens bevonására, aki kifejezetten a regulációs zavarok esetén tud segíteni.

De mégis mi köze a szülészeti abúzusnak, és a születési traumáknak a kötődési zavarokhoz és a korai fejlesztéshez?

(Kép forrása: Unsplash)

Ez az írás nem arról szól, hogy kerek-perec állást foglaljak abban, hogy a császármetszés rossz, és a természetes szülés jó. Mert ez a téma nem fekete vagy fehér. Abban egyetértek a társadalmi lobbival, hogy érdemes lenne a császármetszést valóban csak életmentő műtétként igénybe venni, és a természetes születés lehetőségét támogatni, elsősorban azzal, hogy kellő időt adnak a folyamatnak, és lehetőséget biztosítanak a várandós szülőpár megfelelő edukálására. A szülésfelkészítő tréningek pont arról szólnak, hogy eloszlassák a félelmeket és megerősítsék a leendő szülőpárt abban, hogy képesek világra hozni és gondoskodni egy újszülöttről. A női test arra lett teremtve, hogy a legnagyobb harmóniában támogassa a benne növekvő életet, és kellő ereje is legyen annak világrahozatalához.

A probléma sokkal inkább az idővel a háborítatlansággal és a verbális, olykor fizikai abúzussal van. A várandósság egy másállapot, melynek megszűnésével megint jön egy „más állapot”. A kettő közti átmenet segítése nagyon nem mindegy milyen körülmények között zajlik. Amikor szükségtelen és/vagy fájdalmas beavatkozásokkal, medikális úton világra sürgetnek egy kisbabát, majd az aranyórából jó esetben is csak arany percek lesznek, majd pár megalázó mondattal megfűszerezik a szülés „teljesítményét”, vagy az anya, szülés közben tanúsított „viselkedését”, akkor semmiképp sem támogatják a zökkenőmentes életkezdetet.

A kötődés ugyanis elsősorban biológiai és csak másodsorban lelki folyamat. A női agynak el kell kezdenie olyan hormonokat termelni, melyek megalapozzák a ragaszkodás és a gondoskodás ösztönét, és az ehhez kapcsolódó viselkedést beindítják. Nincs olyan, hogy valaki anyának születik. Inkább anyává válik, melynek első lépése a várandósság és a szülés. A mai világ szemszögéből ez lassú folyamat, a valóságban a megszületést követő első háborítatlan órában zajlik le a legfontosabb része.

Abban az esetben, ha koraszülésről, vagy sérült kisbabáról van szó, még nagyobb jelentősége van a kötődés támogatásának, hisz a gyermekről való gondoskodás várhatóan nagyobb és hosszabb ideig tartó terhet róhat a családra.

Tehát igenis nagy szerepe van a szülőszobán történteknek abban, hogy egy édesanya vagy szülőpár képes lesz-e megfelelően kötődni a babájához, vagy az átélt traumák következményei előbb-utóbb a korai intervenció ellátórendszerébe sodorják őket.

Nem az én dolgom ötleteket adni, hogyan lehetne ezt a problémát megelőzni. Mert elsősorban az egészségügyi rendszer szervezéséért felelős szakemberek döntésein múlik, hogy milyen morális és gyakorlati protokollok kerülnek bevezetésre azokban az intézményekben, ahol a dolgozók felelősséget vállalnak egy emberi élet világrahozataláért. Én csak támogatni tudom a társadalmi lobbit, és segítséget nyújtok azoknak a családoknak, ahol felmerül a szükség a korai támogatásra.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rólam

Volt nekem egy bölcs nagymamám, aki az élete első negyven évében a történelem viharaival küzdött, a második negyven évében pedig visszatérő daganatos betegségekkel. Sokat tudott a küzdelemről, és a jellemformálódásról. Sokszor mondta nekem, amikor elcsüggedtem: „Kicsikém. Csak tanulj és dolgozz mindig szorgalmasan. Mert amit már megtanultál, azt senki el nem veheti tőled, a munkádnak pedig meglásd, meglesz a gyümölcse.”

Igyekeztem, és a mai napig igyekszem megtartani, amit mondott. Tanulok, dolgozom. Elcsüggedek, megerősödöm.

Arra a kérdésre, hogy miért lettem gyógypedagógus, nem mondhatom, hogy mindig is tudtam, hogy erre születtem. Inkább egy szilárd meggyőződésből fakadt, ami a mai napig a pályához kapcsol.

Mert ez egy olyan szakma, ami másokat érint, engem pedig megérint. És ami megérint arról beszélni és írni kell! Nyíltan, szeretettel, tabuk nélkül…

Mert ha hiszed, ha nem, az életet és a világot igazán érdekes gyógypedagógus fejjel szemlélni!
Engedd hát, hogy megosszam Veled is ebben a blogban!