MÉGIS, KI VAGYOK ÉN? RÁADÁSUL VAN KÖRÜLÖTTEM EGY VILÁG NEVŰ HELY. A MAGA INKLUZÍV IGÉNYEIVEL

Az emberi fejlődés természetes része, hogy csecsemőkortól fokozatosan tanuljuk meg elhatárolni önmagunkat a világtól és a közösség többi tagjától, amihez tartozunk. Érzelmileg ez nem könnyű folyamat, és ahhoz, hogy a maga teljességében megtörténjen, szükségünk van biztonságot adó pontokra, keretekre melyben felfedezhetjük önmagunk identitását és személyiségét, illetve megtanulhatjuk, hogy vannak körülöttünk mások is, akikhez kapcsolódhatunk.

Ennek elsődleges színtere a család, másodlagos az intézményes ellátás, kiváltképp, ha már korai életkortól magára vállalja a feladatot, mint Írországban.

Hogy lehet támogatni a babák és a totyogók identitás fejlődését és közösséghez való kapcsolódását?

• Az első időszakban a legfontosabb a baba természetes rutinjához alkalmazkodni és biztosítani számára a személyes tárgyacskáit, amihez kötődik (cumi, plüss, kistakaró éééés igen, akár nyunyóka is)
• Bevándorló gyerekek esetén meg kell tanulni egy-egy megnyugtatást segítő szót a gyermek saját anyanyelvén. (Tapasztalataim szerint könnyen megy az alkalmazkodás az angol nyelvi közeghez, de kezdetben biztonságot nyújt az otthon használt anyanyelv)
• A csoportszobába el kell helyezni egy fotót az adott kisgyermek családjáról. Ezt lehet napközben nézegetni, illetve ha testvérek is ugyanabba az intézménybe járnak, törekedni kell, hogy legyen lehetőségük találkozni. Például udvari szabad játéknál.
• A játéktevékenység a tükör előtt és a testtudatot segítő játékok mindennaposak.

• A gondozási helyzetekben ugyanígy tudatosan törekedni kell a testrészek tanulására. Nincs olyan, hogy némán, gépiesen pelenkázunk vagy etetünk. Létezik egy úgynevezett „nappy changing protocol” a pelenkacsere folyamatára, melyben nem csak a biztonság és a higiéniai szabályok vannak rögzítve, hanem az elvárt kommunikációs stratégia is. Tájékoztatom a gyermeket, hogy mi fog történni/ mi történik vele és a testével.
• A totyogók esetén, akik a beszédfejlődés magasabb fokán állnak, már lehet kérni a folyamatok következő lépésének kommentálását. Náluk a saját szék, polc, ovizsák és fogas számon tartása is előtérbe kerül már.
• A totyogók esetében a szabályozottabb közösségi napirend már lehetővé teszi az én-idő beiktatását, ami azt jelenti, hogy az adott gyermek kulcsembere tudatosan tölt egy rövid játékidőt kizárólag azzal a kisgyerekkel. Ilyenkor jöhet a kedvenc mese, vagy a kisgyermek által instruált egyszerű játék, vagy beszélgetés, saját alkotások vagy én-könyv nézegetése. Lényeg, hogy az ebben az életkorban még oly fontos tudatos egyéni figyelmet napirendbe illesztve is megkapják a gyerekek.
• A születésnapok, és az együtt játszást támogató helyzetek kiemelt szerepet kapnak.
• Apropó ÉN-könyv. Igen van. Mindenkinek. Nem csak a sajátos nevelési igényű gyermekeknek.
• Számomra a leglenyűgözőbb az inkluzív nevelés és gondolkodás támogatásának indítása. A totyogó életkor az, amikor a gyerekek elkezdenek már nem csak egymás mellett, hanem egymással is játszani. Azaz feltűnik, hogy vannak mások, akik nem én vagyok. A „mások” pedig lehetnek nagyon mások, más kultúrából, más bőrszínnel, és más képességekkel, külső testi jegyekkel. Itthon is egyre több olyan játékot forgalmaznak, mely a befogadást támogatja, a nyugati országokban azonban tobzódnak az ovik a jobbnál jobb termékeben. Nálunk volt mindenféle bőrszínű és testi állapotú baba, inkluzív témában mesekönyv, kirakó, jelmez. (nem, nem a drag queen mozgalomra kell gondolni.)
• Végül, de nem utolsó sorban a beköszöntő dackorszak menedzselése. Oké, hogy vannak igényeim és akaratom, de meg kell tanulnom alkalmazkodni másokhoz! Ember legyen a talpán, aki igazságot tesz 4-5 totyogó közt abban, hogy ki nyúlt először ahhoz az egyetlen, egyszeri és megismételhetetlen játékeszközhöz. 🙂

KÖZÖSSÉGBEN, KÖZÖSSÉGGÉ FORMÁLÓDNI

Három éves kor után többnyire már tisztában van azzal egy kisgyermek, hogy ő maga egy személy, aki másoktól elkülönülve létezik. Nyilván fejben nem így fogalmazza meg, de lényeg, hogy vannak saját gondolatai, elképzelései, kapcsolódásai másokhoz, és kezdődő aktivitása a közösségi tevékenységekben való tudatos részvételben. Ezt a motivációt és nyiladozást kihasználva a fő irány a nevelés során, hogy a kisgyermek az óvodai és a családi viszonylatokon kívül minél tágabb közösségekben megtalálja a helyét. Ezért:

• Bátorítják a gyerekeket, hogy gondolkodjanak és beszéljenek önmagukról, saját érdeklődési területeikről, és ismerjék fel miben különlegesek.
• Én-könyvüket (melyről az előző posztban már említést tettem a babáknál), már nem csak a pedagógusok készítik, hanem bevonják a gyerekeket is.
• Népszerű az egyes tevékenységekről készülő videók és képek megosztása a családdal, ahol otthoni körülmények közt is visszanézhetik magukat, hogyan vettek rész a közösségi játékokban.
• Hagyománya van a kiscsoportos beszélgetések napirendbe illesztésének. A mi ovinkban ez általában ebéd és a csendes önálló tevékenység ideje után volt. Ilyenkor a cél a saját aktuális életükben zajló történések elmesélése a társaiknak. Így tanulják az önkifejezést, a várakozást és a meghallgatást.
• Ebben az életkorban a gyerekek még zömében a jelenben élnek. A visszatekintés, és annak tudatosítása honnan származnak, fontos szerepet kap. Családi albumok, kisbabakori videók, és nyaralásról hozott tárgyak megosztása az ovistársakkal részét képezi a nevelésnek. Honnan jöttem? Hova tartozok?

• Az inkluzív és érzékenyítő nevelés itt már tudatosabb szinten mozog, mint a fiatalabb gyerekeknél. Irányított játékhelyzetekben, saját élményű játékokon keresztül tanulják a különbözőség fontosságát. (nem, nem hívnak külön érzékenyítő foglalkozást tartó csapatokat, hanem „csak úgy” az oviban fordítanak erre időt és figyelmet a pedagógusok, mivel komoly része a módszertannak)
• Írországra jellemző, hogy egy-egy területen erős az összetartás az ott lakó emberek közösségében. Rengeteg programot, találkozási lehetőséget szerveznek általában templomi közösségek, vagy közösségi házak közbenjárásával. Így természetes, hogy bátorítják a gyerekeket a helyi közösségükben való aktív részvételre.
• Végül a felelősségvállalás a közösségi tér rendjéért. Az óvodában része a napirendnek a rendrakás és a tisztasághoz kapcsolódó szabályok tanulása és betartása. Egy korábbi részben már említettem, hogy az angolszász higiénés kultúra eltér az általunk megszokottól, ami ezen a területen is érződik. Mai napig mosolyt csal az arcomra, hogy majdnem minden értekezleten téma volt, az elvárás kompromisszumos mértékének meghatározása.

Az írek számára fontos a közösségi élet, melynek alapjai nyilvánvalóan kisgyermek kortól támogatva vannak. Viszont ahhoz, hogy egyénként és egy közösség tagjaként is kiteljesedjenek, fontos, hogy legyenek megfelelő kommunikációs eszközeik, amivel kifejezhetik magukat és befogadhatják a világot.